5. fejezet - Majdnem mindenre fény derül

Teljesen leblokkoltam, semmit sem tudtam neki mondani és meg sem tudtam mozdulni. Már kezdtem fázni a vizes ruhámba, de nem tudtam, hogy mondjam meg neki. Biztos ő is észrevette, mert így szólt.

- Most jobb, ha átöltözöl valami száraz ruhába. Nem ártana, ha le is zuhanyoznál. Utána pedig, azt hiszem, ideje lenne megbeszélnünk néhány dolgot – mondta nekem.

- Én is úgy gondolom, hogy magyarázattal tartozik nekem, de legalább a nevét árulja el. – mondtam a férfinak, mikor újra megtaláltam a hangomat. Már nagyon akartam tudnia a nevét.

- Jason. Jason Night.

- Engem Emma Fairy-nek hívnak. De, gondolom, ezt tudja. Nem mondom, hogy örülök, hogy megismerhetem.

Ezzel ott is hagytam a szoba közepén, de mielőtt bementem volna a fürdőbe, a szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik.

Amíg zuhanyoztam volt időm egy kicsit átgondolni ezt az egészet, ami történt velem. A családomnak csak fel fog tűnni, hogy nem vagyok otthon. Biztos már próbáltak felhívni telefonon. Lehet, hogy már halálra aggódják magukat miattam. De önző vagyok, meg kellett volna próbálnom értesíteni őket, hogy a körülményekhez képest jól vagyok. Jason azt mondta, hogy a lakásom nem biztonságos. Ki akarhat bántani? Lehet, hogy a családom is veszélyben van? Nagyon ajánlom Jasonnek, hogy minden kérdésemre tudjon válaszolni.

Gyorsan megtörölköztem, és utána fel akartam öltözni, de rájöttem, hogy nem hoztam be magammal száraz ruhát. Két választásom maradt, vagy itt maradok örökre, vagy összeszedem magam és egy szál törölközőbe átmegyek a gardróbba ruháért. Sosem voltam gyáva nyúl, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kiléptem.

Jason az egyik fotelban várakozott, ahogy meglátott, alaposan végignézett rajtam. Nagyon kellemetlen volt, ráadásul az arcom kezdett egy paradicsomhoz hasonlítani. Pedig sosem pirultam még el, de ahogy a szemeivel végigpásztázta a testemet, olyan érzésem van, mintha végigsimítana rajta.

- Örülök, hogy végeztél. Úgy emlékszem, hogy nem nagyon akarsz még „annyira” közeli viszonyba lenni velem, de ha meggondoltad magad - mondta szexi, féloldalas mosollyal az arcán és közben a kezével végigmutatott a testemen.

- Csak elfelejtettem bevinni száraz ruhát. Nem gondoltam meg magam. Amint felöltöztem kezdhetsz mesélni – először nem találtam meg a hangom, de utána egyre mérgesebben mondtam neki. Mit képzel ez magáról? Egy szexi mosoly és azt hiszi, hogy a karjaiba omlok. Ehhez több kell! – gondoltam magamban, miközben gyorsan felöltöztem.

- Kész vagyok. Most már kezdhetsz magyarázkodni – jelentettem ki és leültem az ágy szélére.

- Nem biztos, hogy jó, ha mindent megtudsz, de te akartad – mondta, és el kezdte a mesélni a történetét.

- Hol is kezdjem? Talán ott, hogy mi már egyszer találkoztunk. nyolc évvel ezelőtt, amikor te tizennégy éves voltál, én meg huszonkettő. Akkoriban ismertem meg édesapádat, sok közös ügyünk volt. Biztos azért nem emlékszel rám, mert csak egy pillanatra láttuk egymást, de én azt a pillanatot sose fogom elfelejteni. Már akkor gyönyörű voltál. Azt hiszem, éppen a medencéhez készültél, egy botrányosan kicsi fürdőruhába, de legalább volt a derekadra kötve egy kendő. El sem hittem, mikor az édesapád, azt mondta: „Ő Emma, a tizennégy éves lányom.” Legalább húsz évesnek néztél ki. Na, mindegy, ez biztos untat téged.

Én nem így gondoltam, de nem mertem neki megmondani, mennyire jólesik, így beszél rólam. Úgyhogy inkább hallgattam, majd folytatta is tovább.

- Ami téged érint, hogy csak egy évig üzleteltem az apáddal, utána más kihívásokat akartam keresni, fel akartam építeni a saját birodalmamat. Elmentem és véghez is vittem a terveimet. De nem untatnálak a részletekkel. Elég annyit tudnod, hogy sok mindennel foglalkozok, pl. ingatlanokkal, részvényekkel és cégek felvásárlásával. Mindent megszereztem, amit akartam, kivéve, amire a legjobban vágytam. Azt nem kaphattam meg. Eddig legalábbis úgy tűnt, hogy lehetetlen. Nem tudom, hogy a véletlennek, vagy a sorsnak köszönhető, de egy partin összefutottam az édesapáddal újra. Eltelt nyolc év és nagyon megváltozott, megöregedett szerintem. Már megbocsáss, nem sértésnek szántam, csak megállapítottam. Szóval ott tartottam, hogy újra találkoztam vele, és mint régi jó barátok néhány ismerősünkkel leültünk kártyázni. Tudtál róla, hogy az apád nagy szerencsejátékos? – kérdezte tőlem.

- Nem, igen, vagyis nekem azt mondta, hogy már abbahagyta. Voltak miatta már gondjaink. De minden kezdett rendbe jönni – mondtam neki nagyon halkan, de éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. El sem akartam hinni, hogy a papa újra kártyázik. Hiszen megígérte nekem, hogy abbahagyja. Már majdnem elvesztette az egész vagyonunkat a kártyán, ennek ellenére folytatta.

- Értem. Hát, akkor nem is fogsz meglepődni, amit most mondani fogok. Ezzel megkönnyítetted a dolgomat. Tehát leültünk kártyázni, apád amúgy amatőr játékos. Nem kellett volna profikkal játszania. Azt hiszem az összes pénzét felrakta tétnek az egyik körben, meg a kocsiját is, de nem volt szerencséje. Elvesztett mindent.

- Édesapád azt mondta, hogy: „Nem maradt semmi értékem.”

- Erre az egyik férfi, akinek meg kell, hogy mondjam eléggé „sötét” ügyei vannak, azt mondta: „Dehogynem, drága barátom, úgy hallottam, hogy van egy gyönyörű lányod, aki még nincs férjnél. Ha felteszed tétnek a lányod kezét, akkor én meg felteszem az összes vagyonodat, amit ma este eljátszottál.”

- Jól emlékeztem rád. Tudtam, hogy apád szörnyű játékos, úgyhogy én is beszálltam a játékba. – itt egy kis szünetet tartott, majd hozzátette, miközben mélyen a szemembe nézett.

- Apád elvesztette a játszmát, de ÉN megnyertem.