4. fejezet - Minden baj forrása

A kigyúrt izomagyú nem szólt semmit, csak erősen megszorította a karomat, ami rettenetesen fájt, és elkezdett rángatni. Megpróbáltam ellenkezni, majdnem el is találtam a „gyenge pontját”, amit ő nem nézett jó szemmel és végül nekilökött egy fának, de olyan erővel, hogy megszédültem tőle. Biztos a régebbi fejsérülésemnek sem tett jót.

- Na, idefigyelj kislány, nem jókedvemből vagyok itt a szakadó esőbe, úgyhogy jobb, ha meghúzod magad és azt teszed, amit ÉN mondok – mondta a fickó az undorító hangján.

- Hé, nehogy valami baja legyen, mert akkor tudod mi lesz. Sértetlenül kell visszavinnünk – mondta a másik srác egy kicsit aggodalmas kifejezéssel az arcán.

Ahhá. Ezek szerint nem bánthatnak. Ezt is jó tudni, de vissza kell vinniük, ahhoz sincs sok kedvem. De nincs más választásom, hacsak nem intézem el mindhárom fickót. Amúgy meg, ha egyszer sikerült megszöknöm, akkor másodjára se lehet olyan nehéz.

Az izomagyú erre nem szólt semmit, csúnyán ránézett a haverjára és újra megfogta a karomat még mindig túl erősen, de legalább nem éreztem, úgy, hogy mindjárt tőből leszakad. Nem kellett sokat mennünk, mert a kocsijával elég közel állt meg. Jó, hogy nem tudtam megszökni előlük! Hamar utolértek, és még nem is fáradtak el annyira, mint én. Meg nem is áztak meg. Bezzeg én, már majd megfagytam az átázott cuccaimban.

Kinyitotta a csomagtartót és belelökött, majd rám zárta az ajtót. Fülledt volt a levegő, amitől nagyon rosszul éreztem magam. Már elegem volt mindenből, de nem hagytam, hogy egy könnycseppet is ejtsek miatta. Erősnek kell maradnom, ha ki akarok szabadulni ebből a helyzetből. Nem sokat mehettünk a kocsival, mert elég hamar megálltunk. Hallottam, hogy kiszállnak, váltanak pár szót valakivel, de nem jöttem rá, hogy ki lehet az, de a hanghordozás alapján nincs túl jó kedve. Kinyílt a csomagtartó és ekkor pillantottam meg minden bajom okozóját.

Nagyon jól nézett ki a vizes hajával. Mivel még mindig esett az eső, most már mindenki csupa víz volt. Jelenleg öltönyt viselt, ami második bőrként tapadt az izmos mellkasára és lábaira. De, akárhogy is nézett ki nagyon haragudtam rá, hogy megint itt vagyok. Biztos ő szólt a „kutyáinak”, hogy hozzanak vissza.

Kinyújtotta felém a kezét, hogy segítsen kimászni, de nem kértem belőle. Megpróbáltam egyedül kimászni, de már minden tagom sajgott. A bokám is bedagadt a sok gyaloglástól, meg az eséstől. Egy idő után megunta a próbálkozásaimat, és kiemelt a csomagtartóból. Megszédültem, amit ő is észrevett, és gyorsan ölbe vett. Ha nem haragudtam volna rá, akkor azt gondoltam volna, hogy milyen lovagias. De jelenleg csak gyűlöletet éreztem iránta.

A „szobámba” vitt, útközben legalább megállapíthattam, hogy hatalmas házban él, de rajta és az izomagyúakon kívül még senkivel sem találkoztam. Ezt azért furcsának találtam. Biztos van egy személyzete, aki takarítja ezt a hatalmas házat.

Lerakott az ágyamra és elég csúnyán nézett rám.

- Ezt most miért kellett? – kérdezte tőlem nagyon halkan, de érezhető volt, hogy nagyon dühös.

- Én, nem is tudom, megijedtem, hogy bezárt és nem tudtam mit akar tőlem, még a nevét sem tudom – mondtam neki remegő hangomon.

- Na, jó, kezdjük elölről. Megbocsátom neked, hogy megszöktél, de legközelebb nem leszek ilyen könyörületes. Persze majd csak kiengesztelsz valahogy, majd teszek róla – mondta féloldalas mosollyal az arcán és közben végigsimított az arcomon.

- Ne érjen hozzám!! – kiáltottam rá és elrántottam a fejem a kezétől.

- Jól van. Belátom, még korai lenne, ha ennyire közelről megismernénk egymás, de ami késik, az nem múlik – mondta somolyogva.

Várt egy picit, aztán még hozzátette:

- Jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz, hogy mostantól ez a te otthonod és te az ENYÉM vagy. Akár akarod akár nem.

Döbbenten néztem rá, mert nem értettem semmit, de nem adott rá magyarázatot csak nézett rám a titokzatos szemeivel. Nem tetszett nekem az a vigyor az arcán. Vajon mibe keveredhettem?

3. fejezet - A szökés

Mikor felébredtem, már sokkal jobban éreztem magam. Csak egy kicsit fájt a fejem. Az idegen be is kötöttem nekem. Rendes volt tőle, de egyáltalán nem tetszik, hogy még mindig nem tudom a nevét, ráadásul a teámba is altatót tett. Valami itt nem stimmel. Ki kell derítenem.

Egy elég nagy szobában voltam, ahol 3 ajtót is láttam. Felálltam és kinyitottam az elsőt. Egy gardróbba vezetett, ami tele volt ruhával, az ÉN méreteimmel. A másik ajtót is kinyitottam, de az zárva volt. Ez nem nagyon tetszett. Most akkor bezárt a szobába? De miért? Azt mondta, nem akar bántani, legalábbis azt hiszem ezt mondta. Csak homályosan emlékszem a történtekre. Odamentem a harmadik ajtóhoz és kinyitottam. Egy hatalmas fürdőszobával találtam szembe magam. Rám fért volna egy kis fürdés, de inkább a zuhany mellett döntöttem.

Minél hamarabb ki kell derítenem, hogy mi folyik itt. Levettem magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá, a fejemre vigyáztam, nem akartam, hogy átázzon a kötés. Miután végeztem, egy törülközőt tekertem magam köré és átmentem a gardróbba. Ha már itt van ez a sok ruha, akkor legalább használom. Először választottam magamnak fehérneműt, majd fogtam egy fekete farmer nadrágot és egy lila felsőt, sőt még egy fekete pulcsit is magamra kaptam, hátha ki kell mennem a szabadba. Találtam egy tök jó edző cipőt is. Mindenre felkészültem, azt hiszem az lesz a legjobb, ha elhúzok innen, amint lehetőségem lesz rá.

Mivel nem tudtam kimenni az ajtón, más megoldás után kellett néznem. Először persze az ablakhoz mentem. Kinéztem rajta és kiderült, hogy csak egy emelet választ el a szabadságtól. Nem is vagyok olyan magasan. Kinyitottam és átlendítettem a lábamat a párkányon és már ugrottam is.

Aúúú! – kiáltottam mikor földre értem.

Naná, nem is én lehetnék, ha nem ugranék rosszul. Biztos, hogy megrándítottam a bokám, de legalább nem tört el. Nézzük a dolgok pozitív oldalát. Most már csak azt kell kiderítenem, hol vagyok.

Körbenéztem, de csak fákat láttam mindenhol. Valószínűleg egy erdő közepén van ez a hatalmas ház, vagy már inkább kastélynak mondanám. Remélem, van a közelben valami kis falu, vagy aki tudna nekem segíteni. Sötétedés előtt találnom kell valakit, különben ki tudja mi lesz velem. Annyi horror filmet néztem eddig, hogy csak az járt a fejembe, hogy az erdő milyen zombikat rejtegethet. Remélem semmilyent.

Elindultam az erdőbe, abban a reményben, hátha találok valami kiutat. Már legalább egy fél órája gyalogolhattam, amikor elkezdett esni az eső. De nem csak egy kicsit, hanem úgy mintha dézsából öntenék. Sokszor elgondoltam rajta, hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen?

Nem foglalkozhattam az esővel, minél távolabb kellett jutnom a háztól és persze ki is kellett jutnom innen. Gyorsítottam a lépteimen, aztán hirtelen zajt hallottam a hátam mögül. Nagyon megijedtem és futásnak eredtem. Közben folyamatosan a hátam mögé nézegettem, hátha észreveszem a zaj okozóját. Éppen visszafordítottam a fejem, amikor egy kőkemény mellkasba ütköztem. Nem volt kellemes érzés. Óvatosan felnéztem és egy katonának, vagy inkább biztonsági őrnek kinéző alakot láttam, akinek egy fegyver volt a kezében. Ráadásul nem volt egyedül, vele volt még két társa is.

Azt kívántam bárcsak ez az egész egy álom lenne, amiből nemsokára felébredek.

2. fejezet - Ébredés

Mikor felébredtem egy puha ágyban voltam, de nem a sajátomban. Próbáltam felülni, de a fejem annyira fájt, hogy meg se bírtam emelni. Kinyílt az ajtó és az a férfi jött be rajta, akit este láttam a nappalimban, legalábbis azt hiszem.

- Jó reggelt szépségem! Hogy aludtál? – kérdezte mosolyogva a férfi.

- Ki maga? – kérdeztem tőle, de még nem nagyon tértem magamhoz.

Nem válaszolt, egyszerűen csak mosolygott, ami nagyon idegesítő volt. Nagyon elbambulhattam, mert a következő dolog, amit észrevettem, hogy egy tálcát tesz az ölembe, rajta csomó finomsággal.

- Mit keresett a nappalimban? Miért hozott ide és egyáltalán hol vagyok? HAZA AKAROK MENNI – üvöltöttem az arcába, de erre se reagált, csak az arcomat nézte.

Majd hirtelen megsimogatta az arcomat, valahogy megnyugtatott ez a mozdulat. Aztán a világ legszebb hangján megszólalt.

- Nyugodj meg! Nem kell félned! Majd később mindent elmagyarázok, de most pihenned kell. Nagyon beütötted a fejed, ezért most nem szabad mozognod. Amúgy meg az én házamban vagy, jobbnak láttam, ha ide hozlak. Sokkal biztonságosabb – mondta a férfi, akinek még mindig nem tudtam a nevét.

- Biztonságos? Ezt hogy érti? A saját lakásom miért ne lenne biztonságos? Magyarázza meg! – soroltam fel a kérdéseimet egyre hisztérikusabb hanggal. Már semmit sem értettem. A fejem is megfájdult. Úgy látszik a tudatlanság fájdalmat okoz.

- Megígérem, hogy később mindent megmagyarázok, de most már tényleg pihenned kell. Kérlek, feküdj vissza az ágyba, edd meg, amit hoztam neked, utána meg aludjál. Hidd el, sokkal gyorsabban rendbe jössz, ha most nem erőlteted meg magad.

- Nem vagyok éhes és nem akarok aludni! Válaszokat akarok! – mondtam neki dacosan. Nem hagyom magam lekoptatni.

- Rendben, de előtte legalább a teádat idd meg, utána mindent elmondok. – mondta a csábító hangján.

- Oké – beleegyeztem, mert már nagyon kíváncsi voltam a részletekre.

Amint megittam a teát olyan furcsán kezdtem érezni magam. Homályos lett a látásom és elkezdtem szédülni. Éreztem, hogy a férfi kiveszi a kezemből a csészét, ami kezdett kicsúszni a kezemből. Nagyon fáradtnak éreztem magam.

- Most pihenjél, majd utána megbeszélünk mindent – mondta halkan a bársonyos hangján.

Majd megcsókolta a homlokom és már nem is éreztem mást, csak, hogy a fáradtságtól lecsukódnak a szemeim.

- Túl sok mindent kell megmagyaráznom neked szerelmem, amit most még nem értenél meg - suttogta nekem, de ezt én már nem hallottam.

1. fejezet - Az idegen

Emma vagyok és még egyetemista. Nagyon jó dolgom van, mert az egyetem közelében lakom, a saját lakásomban. Egy nagy, és egy kicsit zajos családban nőttem fel. Vannak testvéreim, barátaim és különösebben semmi gondom nem volt, kivéve az, hogy másnap mit vegyek fel a suliba. Aztán, egy decemberi napon jöttek a gondok. A barátaimmal elmentünk szórakozni, nagyon jól éreztük magunkat és ittunk is eleget. Hajnali három felé elindultam hazafele, egyedül, mivel a többiek még maradni akartak. Nem tudtam taxival menni, mert egyedül nem tudtam volna kifizetni a fuvart, sajnos minden pénzem piára ment el, úgyhogy maradt a gyaloglás.

Nem lakunk messze a diszkótól, de hajnal háromkor egy „kicsit” ittasan bármekkora távolság is sok lett volna. Egyszer csak olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Körbenéztem, de nem láttam senkit. Gondoltam, lehet, hogy már ez is a pia hatása. Eléggé berezeltem, pedig nem vagyok valami ijedős típus. Na, mindegy mentem tovább, majd csak lesz valami, vagyis remélem, hogy nem. Végül sikeresen hazaértem. Gyorsan magamra zártam az ajtót és onnantól kezdve már csak az érdekelt, hogy minél gyorsabb elérjem az ágyamat és fel se kelljek másnap délig. Levetkeztem, bedőltem az ágyba és már fél álomban voltam, mikor úgy éreztem, mintha valaki végigsimítaná az arcomat. Jól esett. Fel se fogtam, hogy hé egyedül vagyok a lakásban! Akkor meg ki simogat? De nem volt erőm reagálni rá és mély álomba zuhantam.

Másnap reggel hatalmas fejfájásra ébredtem, amin egyáltalán nem csodálkoztam! Azon viszont igen, hogy miért van ennyire hideg!? Nagy nehezen kinyitottam a szemem és csak azt látom, hogy tárva nyitva van az ablakom, pedig este biztos, hogy zárva volt. A másik érdekes, hogy teljesen meztelen voltam. Pedig tuti, hogy a buli után melltartóban és bugyiban zuhantam be az ágyba. Gyorsan bezártam az ablakot és engedtem magamnak egy kád, forró vizet, hogy kiolvadjak. Úgy voltam vele, hogy majd akkor gondolkozok el a történteken, ha már a kádba ülök.

Már teljesen átfagytam, úgyhogy nagyon jól esett a meleg víz. Hiába törtem az agyam, nem tudtam rájönni, hogy mi történt tegnap. Mivel szombat volt, nem volt semmi dolgom, csak kipihenni a buli fáradalmait, tehát nem csináltam semmi mást, csak ettem, tévéztem, sőt délután még el is aludtam. Majd csak este nyolc felé ébredtem fel. Természetesen már sötét volt, én meg mivel világosban aludtam el, nem volt felkapcsolva egy lámpa se, sőt még a tévé is ki volt kapcsolva. Elmondhatom, hogy elég rémisztő egy teljesen sötét lakásban ébredni. Megpróbáltam elbotorkálni egy villanykapcsolóig, de megbotlottam a puffba. Előreestem és bevertem a fejemet a dohányzóasztal sarkába. Nem nagyon volt kedvem felkelni. Úgyhogy elnyúltam a szőnyegen és erőt gyűjtöttem a felálláshoz. Úgy éreztem, hogy ez nem az én hetem, nem is tudom, hogy mit kellene csinálnom, hogy ne érjen több baleset a héten. Ezzel az eszmefuttatással elvoltam fél óráig.

Aztán valami zajt hallottam a hálószoba felől. Kinyílt az ablak? Vagy valaki kinyitotta? A másodikon lakom, úgyhogy elég nehéz valakinek az ablakon keresztül bejönnie. Bár amilyen a fantáziám simán el tudom képzelni, hogy nem „ember” az illető. Ilyenkor nagyon bánom, hogy olvasom azokat a vámpíros történeteket, meg egyéb thrillereket. Hallom a lépteit, és sajnos pont a nappali felé tart, próbálom összeszedni minden erőmet, de akkora éles fájdalom hasít a fejembe, hogy már homályosan látok. Érzem, hogy észrevett, de nem látom az arcát. Biztos férfi, mivel széles vállai vannak és keskeny csípője, legalább 190 cm magas, a ruházata fekete, ennél többet nem látok. Elindul felém, valamit mintha mondana, de nem értem. Ekkor azt hiszem, hogy a baleset és az ijedség kettős hatására az ájulás szélére kerültem. Felém nyújtja a kezét, és a fejemen lévő sérülést nézi, motyog valamit, majd lehajol értem és felemel. Na, azt hiszem ennél a pontnál elszakadt a cérna és inkább a sötétséget választottam.