7. fejezet

Na, nem! Én biztos nem megyek férjhez. Ki ismeri meg a leendő férjét két nap alatt? Szerintem senki. A másik meg, hogy meg sem akarom ismerni. Elrabolt,- bár  szerinte ez  megmentés volt -, és csak azért, mert  megnyert azon a kártya partin,már azt is elvárja, hogy menjek hozzá?! Nevetséges. És persze ezt mind csakis az én érdekemben tette. Ez a pasi egy szent, ha mindig az én szempontomat nézi. Bezzeg a véleményem az nem érdemli. Még sokáig morgolódtam a szobámban, fel-alá járkálva. Kb. fél óra múlva kopogtak az ajtómon. Gondoltam, hogy nem Jason az, hisz ő biztos nem kopogna, egyszerűen csak benyitna.

                                            

- Igen, tessék – kiáltottam ki.

- Jó estét, kisasszony. A vacsoráját hoztam fel. Jason azt mondta, hogy biztos éhes. Tudom, hogy már 11 óra van és ilyen későn, biztos nem szokott már enni, de ma még semmit sem evett, úgyhogy, legyen jó kislány és egyen meg mindent szépen – mondta az idős hölgyike, aki amellett, hogy nagyon szimpatikus volt, emlékeztetett egy aranyos nagymamára.

- Köszönöm, asszonyom, valóban megéheztem – válaszoltam neki kedvesen, hiszen ő nem tehet arról, hogy a főnöke milyen ember.

Leültem a kisasztalhoz és nekiláttam enni. Csak akkor jöttem rá valójában, hogy mennyire megéheztem, miközben már ettem. Annyira mérges voltam Jasonre, hogy még az evésről is megfeledkeztem.

- Asszonyom, kérdezhetek valamit? – kérdeztem az idős hölgytől.

- Oh, kérlek, ne asszónyomozzál itt engem, tegezz és hívj egyszerűen csak Marynek – mondta nevetve.

- Rendben, ahogy akarja, vagyis akarod. Tudnál segíteni abban, hogy holnap elhagyjam ezt a szobát?

- Hát persze, Jason biztosan tervezett már neked valami programot. Nagyon sok látnivaló van ezen a gyönyörű szigeten. Úgy hallottam, hogy Jason most minden munkáját félretette, mert most csak veled akar foglalkozni. Nem egyszerű megszervezni egy esküvőt 2 nap alatt – mesélte ujjongva Mary.

- Nem lesz semmiféle esküvő! – kiáltottam rá.

Mary egy kicsit megszeppent. Biztos nem számított ekkora ellenállásra. Azt hitte, hogy szabad akaratomból vagyok itt?! – gondolkodtam magamban.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz. Jason a legjobb ember a világon. Most ezt elviszem. Azt ajánlom, feküdjön le aludni. Hosszú napja volt, és a holnapi sem lesz rövidebb. Jó éjszakát! – azzal megfogta a tálcát és elhagyta a szobát.

- Jó éjszakát – mondtam Marynek halkan, de nem voltam biztos benne, hogy meg is hallotta.

Rájöttem, hogy valóban fáradt voltam. Végül is ki ne fáradna el egy szökésben?! Bebújtam hát az ágyba, magamra húztam a takarót és már aludtam is.

Már nem hallottam, hogy nyílt az ajtóm és két férfi lépett be rajta.

- Pszt. Halkan! Már alszik! Ugye milyen gyönyörű? – kérdezte mosolyogva Jason.

- Igen. Valóban. Komolyan el akarod venni feleségül? – kérdezte a másik férfi meglepetten.

- Igen. Száz százalékig biztos vagyok benne. Amióta csak megláttam, akarom őt. Nem hagyom, hogy bárki miatt elveszítsem.

- Hát tesó, sok szerencsét hozzá. Hallottam, hogy ma már egyszer megszökött. Egy kis vadmacskát kaptál – mondta röhögve Damon.

- Igen. Ő az én kis vadmacskám és az a feladatom, hogy megszelídítsem – mondta mosolyogva Jason. – Most menjünk, hagyjuk aludni, majd holnap megnézed a bokáját.

Ezután kimentek a szobából és kulcsra bezárták az ajtót.

Reggel arra keltem fel, hogy valaki folyamatosan szólongat.

- Ébresztő, álomszuszék, ideje lenne felkelni – próbált ébresztgetni Jason.

Hallottam, hogy hozzám beszél, de nem volt erőm felkelni. Nagyon fájt a torkom és a mellkasom, ezért csak egy nyögésre futotta.

- Ugh, hagyj aludni – nyöszörögtem neki válaszul.

- Na, már dél is elmúlt, a fél napot átaludtad. Elég volt a lustálkodásból – miközben ezt mondta felém hajolt és megpuszilta a homlokom, de utána felkiáltott.

- Jézusom! Neked tűzforró a homlokod. Lázas vagy! – gyorsan az ajtóhoz szaladt. – Damon! Azonnal gyere Emma szobájába! – üvöltötte annak a Damonnak, akiről halványlila gőzöm sem volt, hogy kicsoda, de nem is érdekelt perpillanat.

Csak aludni akarok, olyan nagy kérés?! Jason meg csak üvöltözik, meg kiabál a fejem felett. Ha meg lázas vagyok, majd lemegy, nem kell mindjárt mentőt hívni.

- Mi történt? – kérdezte valaki a számomra még ismeretlen hangon.

- Azonnal vizsgáld meg, tűzforró a homloka. Szerintem lázas! Lehet, hogy tegnap megfázott. Tudod, amikor tegnap elment „sétálni” elázott az esőben és elég sokáig voltak rajta a vizes ruhái. Minden az én hibám, ha mindent elmagyaráztam volna neki, akkor ez nem történik meg – kezdte el önmagát hibáztatni Jason.

- Hé, higgadj már le. Megvizsgálom, utána majd meglátjuk, hogy mit kell tennünk. Benn akarsz maradni amíg megvizsgálom, vagy inkább kimész? – kérdezte Damon, majd az bátyjára nézve várta a választ.

- Maradok! Megígértem neki és az apjának, hogy vigyázni fogok rá. Erre tessék, még csak egy napja van velem, máris beteg lett – magyarázta kétségbe esve Jason.

- Örülök, hogy ilyen jól el vagytok egymással, de velem is foglalkozna valaki végre –nagyon halkan, szinte csak suttogva sikerült ezt elmondanom, de ennek ellenére meghallották.

- Ne haragudj, azonnal megvizsgállak! Amúgy Damon vagyok, Jason öccse, de ha rendben leszel, majd jobban megismerkedünk egymással. Most légy szíves nyisd ki a szád, hogy megnézhessem a torkod – mondta kedvesen, majd minden rutinvizsgálatot elvégzett rajtam.

Beadott nekem egy injekciót. Azt mondta, hogy fájdalomcsillapító és egy kis altató van benne, de ne aggódjak, amint felkelek, sokkal jobban fogom érezni magam. Nem is ellenkeztem, hiszen, hogy szökhetnék meg, ha még lábra se tudok állni. Egy kis szúrást éreztem az alkaromon, utána pedig mély álomba szenderültem.

- Jól van, most már alszik. Sok pihenésre van szüksége, de beszélnem kell veled Jason – mondta nagyon komolyan Damon. Intett a fejével, hogy menjenek ki a szobából.

- Mi a baja? Ugye valami komolyabb, csak nem akartad, hogy meghallja? – támadt Jason rögtön Damonnak.

- A jó hír, hogy meg fog gyógyulni, de a rossz hír, hogy mindenképpen kórházba kell vinnünk. Tüdőgyulladásaidegösszeroppanása van, amit még meg lehet akadályozni. Valószínűleg túl sok volt neki, hogy elvesztette a családját és az egész élete felbolydult – magyarázta meg Damon. és szerintem egy kezdetleges

- Nem vihetjük kórházba! Ott nem tudjuk megvédeni rendesen. Luciano simán be tudna jutni hozzá, még úgyis, hogy ott vagyunk mellette éjjel-nappal – oktatta ki Jason Damont.

- Két választásod van! Vagy beviszed a kórházba és egy hét alatt meggyógyul, vagy itt ápolod, de ötven százalék esélye van rá, hogy belehal. Te döntesz. Az élete a te kezedben van – foglalta össze Damon a lehetőségeket.

- Természetesen azt akarom, hogy éljen, és hogy a feleségem legyen. De nagyon félek, hogy LucianoJason. megtalálja és elviszi magával. Attól félek, hogy ott nem tudom megvédeni tőle – magyarázta

- Akkor hozd Emmát, én meg hozom a kocsit – adta ki a parancsot Damon.

- Rendben – mondta elgondolkodva Jason.

- Hé, bátyó, ne aggódj, eddig mindig mindent megoldottunk. Meg fogjuk védeni Emmát! Megígérem neked – mondta Damon Jasonnek.

- Köszi öcskös, nem is tudom, mi lenne velem nélküled. Megyek, hozom Emmát, azt akarom, hogy minél hamarabb felépüljön – mondta Jason, majd visszament Emmáért.

Én semmit sem érzékeltem a külvilágból. Nem éreztem, amikor betettek a kocsiba és elhajtottak velem a szigeten levő kórházba.

Az első dolog, amit éreztem, hogy valami idióta a szemembe világít. Utólag rájöttem, hogy egy orvos próbál megvizsgálni.

- Hol vagyok? – kérdeztem álmos hangon.

- Ne aggódj édesem, minden rendben lesz, csak a doktor úr megvizsgál – magyarázta Jason, miközben fogta a kezemet, és a hangjától rögtön meg is nyugodtam.

Valószínű, hogy megint kaptam valami nyugtatót, mert pillanatokon belül visszaaludtam.

- Hogy van? – kérdezte Jason az orvostól.

- Ne aggódjon uram. Megkapja a megfelelő kezelést, az infúzión keresztül már most kapja a megfelelő antibiotikumokat és nyugtatókat. Most egy ideig aludni fog, körülbelül 1 hét múlva rendbe jön és hazaviheti. Azt javaslom, hogy menjen haza nyugodtan és maga is pihenjen – tájékoztatta a doktor Jasont és Damont.

- Nem hagyom magára egy percre sem! – mondta ingerülten Jason.

- Sajnálom, de nem maradhatnak, a látogatási idő már így is lejárt. Meg kell kérnem Önöket, hogy távozzanak. Ne aggódjanak a kisasszony miatt, itt biztonságban lesz. Egy nővér óránként bejön hozzá megnézni, hogy minden rendben van-e, a monitoron pedig állandóan figyelik az állapotát.

- Nem érdekel a látogatási idő. Itt maradok – jelentette ki Jason és fenyegetően megindult a doktor felé.

- Hé, nyugodj meg Jason! Azzal semmit nem érsz el, ha laposra vered a doktor urat – próbálta meg lenyugtatni Damon a bátyját.

- Igazad van, de akkor sem hagyom magára Emmát – jelentette ki Jason.

- Kérem doktor úr, látja, hogy hajthatatlan. Nem lehetne most az egyszer kivételt tenni? – kérdezte Damon a doktortól.

- Most az egyszer. De sajnos ággyal nem tudok szolgálni, be kell érnie a fotellel – mondta az orvos és elhagyta a kórtermet.

- Nem gond – vágta rá rögtön Jason és le is ült a fotelba.

- Elmegyek kávéért. Majd jövök – közölte Damon, majd elment.

Jason magába mélyedve gondolkozott, hogy tudna Emmának segíteni. Mindenképpen meg akarta védeni, de ehhez az egyetlen megoldás, ha gyorsan összeházasodnak. Ha ez megtörténik, akkor talán Luciano is be fogja ismerni, hogy veszített. Még ő is tiszteli a másik „tulajdonát”… nincs más megoldás, csak így tudja megvédeni.

Ahogy ott feküdt a kórházi ágyon, olyan védtelen tűnt számára. Hiába voltak egy szigeten, Luciano keze nagyon messzire elért, ezzel tisztában volt.

Annyira elgondolkozott, hogy csak arra figyelt fel, hogy nyílik az ajtó. Azt hitte, hogy Damon jött vissza a kávéval.

- Damon, egyedül szeretnék ma…. – mondta volna, de nem tudta befejezni.

Valaki más jött be az ajtón, de azt, hogy ki, már nem láthatta, mert már csak egy tűszúrást érzett a nyakán, majd elsötétült előtte a világ. Az utolsó gondolta Emma volt.

6. fejezet

Erre most mit lehet mondani? Meg se bírtam szólalni. A fejemben csak úgy száguldoztak a szebbnél szebb gondolatok. Most legszívesebben megfojtanám az apámat és Jasont is. ÉN, mint tét? Egy kártyapartin? Lehet ennél jobban megszégyeníteni az embert? Mégis mit képzelnek ezek? Azt hitték, hogy majd önként és dalolva fogok férjhez menni, ahhoz az emberhez, aki megnyer? Nem élünk már a középkorban!

Elkezdtem fel-alá járkálni a szobában, nem bírtam egy helyben ülni.

- Ezt mégis, hogy gondoltátok? – kérdeztem tőle végül.

- Ezt az apádtól kellene megkérdezned. ÉN biztos nem kockáztattalak volna. De örülhetsz, hogy én nyertem, mert a másik fickó, akit Luciano Nostranak hívnak, a maffia feje és, ha az ő kezébe kerülsz nem biztos, hogy élve megúsztad volna. Tapasztalhattad, hogy most eléggé dühös, hogy nem nyert meg téged. Mindenáron meg akar szerezni magának – úgy mondta ezt nekem, mintha valami általános, mindennapi dologról beszélgetnénk.

- Nem érdekel, mit akar, kicsoda – micsoda, ez a maffia főnök, én NEM AKAROK FÉRJHEZ MENNI! SENKIHEZ! – egyre hangosabban kiabáltam Jasonnel, de azért folytattam.

- Hozzád sem. Nem is ismerlek, és akkor is még csak huszonkét éves vagyok, manapság nem szégyen, ha az ember huszonhat évesen vagy idősebben megy férjhez. Nem mondom, hogy addig akarok várni, de még nem találtam meg az IGAZIT! A legfontosabb pedig, hogy olyan emberhez akarok férjhez menni, akibe szerelmes vagyok és ő is belém. – próbáltam neki egyre kétségbeesettebben megmagyarázni az érzéseimet, amik most kavarognak bennem.

- Most jól figyelj ide Emma! Ez nem játék! Most nem a szerelem, barátság, hűség meg az egyéb hülyeség a lényeg. MOST AZ ÉLETED A TÉT! Felfogtad? Ez az ember addig nem nyugszik, amíg meg nem kap, és ne akard megtudni mi lesz, miután az övé lettél. Valószínűleg neki dolgoznál, mint prostituált és örülhetsz, ha csak vele kell lefeküdnöd. De nem hiszem, hogy ilyen szerencsés lennél. Abban ne is reménykedj, hogy feleségül vesz.

Erre teljesen lesápadtam. Azt hiszem, jobban át kellene gondolnom mindent. Ki kell találnom valami megoldást arra, hogy ne kelljen férjhez mennem, és a maffiának se kelljen „dolgoznom”. Hogy keveredhettem ebbe a zűrbe?

- És az apámmal mi van? Mi történt vele miután eljátszott engem? – félve kérdeztem Jason-től.

- Hogy őszinte legyek, teljesen kikészült, majdnem elkezdett törni, zúzni, végül majdnem összeomlott. De megnyugtattam, hogy nem kell aggódnia miattad. Megígértem neki, hogy vigyázni fogok rád, megvédelek mindentől. Azt tanácsoltam neki, hogy hagyja el Miamit. Költözzenek el! Az egész család! – mondta mélyen a szemembe nézve.

- Mi? Mit csináltál? Elküldted a családomat? De hova? Miért? És velem mi lesz? Nem maradok veled! Ezt mégis, hogy képzelted, hogy csak úgy dönthetsz az életemről? – tettem fel sorba a kérdéseimet. Kezdtem kiakadni. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok túl szerencsés az életbe, de hogy ennyi balszerencse történjen velem pár nap alatt.

- Higgadj le, semmi szükség rá, hogy felidegesítsd magad. Még biztos fáj a fejed és úgy látom a lábad, mintha be lenne dagadva. Az mikor történt? – kérdezte aggódva.

- Nem mindegy? Ha érdekel, akkor történt mikor kiugrottam az ablakon és rosszul érkeztem – válaszoltam neki durván.

- Figyelj rám édesem, most az lenne a legjobb, ha lefeküdnél az ágyra, pihentetnéd a lábad. Én meg hívok egy orvost, hogy megvizsgáljon. Nem akarom, hogy beteg legyél – mondta annyira kedvesen, hogy majdnem meg is tettem, amit mond.

- Először is nem vagyok az édesed! Másodszor pedig nincs kedvem pihenni. Összeszedem a cuccomat és elmegyek innen. Ha már itt tartunk. Most hol vagyok? Arra már magamtól is rájöttem, hogy valamilyen erdőben – mondtam mérgesen Jasonnek.

- Rendben drágám – mondta, miközben felállt a székből. Odajött egészen közel hozzám, és felkapott az ölébe.

- Tegyél le te idióta! Hova viszel? – kiabáltam, de közben azért el kezdtem verni a hátát.

- Nyugi cica, csak leteszlek az ágyba, betakargatlak, adok egy jó éjt puszit és már hagylak is pihenni – mondta mosollyal a száján.

- Megmondtam, hogy el akarok menni.

- Nem lehet – mondta nagyon komolyan. – Nem érted, hogy csak velem vagy biztonságban? De, ha úgy gondolod, hogy új munkahelyet szeretnél, akkor szívesen felhívom neked Lucianot. Egy órán belül itt lenne érted. Csak, hogy tudd, amint újra a városba lennél, tíz percre rá már meg is ismerkedhetnél Luciano embereivel.

- Te ennyire jól ismered őt?

- Régebben volt vele egy üzleti ügyem. Ma már nem üzletelek vele, de jóban vagyunk. Ha, nem lennék a barátja, akkor már rég idejött volna az embereivel, és mindenkit megöltek volna, csak azért, hogy elvigyenek innen. El sem hiszed, hogy mennyire meg akar szerezni. Azt akarja, hogy te legyél a legújabb játékszere, amíg meg nem un – mondta nagyon komolyan.

- Most hol vagyunk? – kérdeztem tőle végül.

- Az egyik magánszigetemen, a Bahamákhoz közel.

- Remek – morogtam neki, majd tovább folytattam. – Tehát, akkor, ha jól értem, a maffia főnöke üldöz, a családom elhagyott és csak rád számíthatok? – kérdeztem tőle abban a reményben, hogy nemet mond. Persze nincs ekkora szerencsém.

- Igen. Hagylak, hogy fel tudd dolgozni a hallottakat. Azt hiszem mindent megbeszéltünk egyelőre. Majd szólok az orvosnak, hogy nézze meg a lábadat. Nem szeretném, ha majd sántítanál az esküvőnkön. Meg akkor hogy táncolnánk? Remélem, hogy holnaputánra rendbe jön. Jó éjt! – mondta mosolyogva, majd egy puszit nyomott az arcomra és sarkon fordult.

Meg se várta a reakcióm, mire észbe kaptam már ki is ment az ajtón, de még utána kiáltottam, hátha meghallja:

- Mi? Esküvő? Holnapután? NEEEEEM!

Kérlek írjatok pár sort, hogy tetszett vagy nem tetszett a történet, nektek max. 30 másodperc, nekem pedig rengeteget jelent. Előre is köszönöm!

5. fejezet - Majdnem mindenre fény derül

Teljesen leblokkoltam, semmit sem tudtam neki mondani és meg sem tudtam mozdulni. Már kezdtem fázni a vizes ruhámba, de nem tudtam, hogy mondjam meg neki. Biztos ő is észrevette, mert így szólt.

- Most jobb, ha átöltözöl valami száraz ruhába. Nem ártana, ha le is zuhanyoznál. Utána pedig, azt hiszem, ideje lenne megbeszélnünk néhány dolgot – mondta nekem.

- Én is úgy gondolom, hogy magyarázattal tartozik nekem, de legalább a nevét árulja el. – mondtam a férfinak, mikor újra megtaláltam a hangomat. Már nagyon akartam tudnia a nevét.

- Jason. Jason Night.

- Engem Emma Fairy-nek hívnak. De, gondolom, ezt tudja. Nem mondom, hogy örülök, hogy megismerhetem.

Ezzel ott is hagytam a szoba közepén, de mielőtt bementem volna a fürdőbe, a szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik.

Amíg zuhanyoztam volt időm egy kicsit átgondolni ezt az egészet, ami történt velem. A családomnak csak fel fog tűnni, hogy nem vagyok otthon. Biztos már próbáltak felhívni telefonon. Lehet, hogy már halálra aggódják magukat miattam. De önző vagyok, meg kellett volna próbálnom értesíteni őket, hogy a körülményekhez képest jól vagyok. Jason azt mondta, hogy a lakásom nem biztonságos. Ki akarhat bántani? Lehet, hogy a családom is veszélyben van? Nagyon ajánlom Jasonnek, hogy minden kérdésemre tudjon válaszolni.

Gyorsan megtörölköztem, és utána fel akartam öltözni, de rájöttem, hogy nem hoztam be magammal száraz ruhát. Két választásom maradt, vagy itt maradok örökre, vagy összeszedem magam és egy szál törölközőbe átmegyek a gardróbba ruháért. Sosem voltam gyáva nyúl, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kiléptem.

Jason az egyik fotelban várakozott, ahogy meglátott, alaposan végignézett rajtam. Nagyon kellemetlen volt, ráadásul az arcom kezdett egy paradicsomhoz hasonlítani. Pedig sosem pirultam még el, de ahogy a szemeivel végigpásztázta a testemet, olyan érzésem van, mintha végigsimítana rajta.

- Örülök, hogy végeztél. Úgy emlékszem, hogy nem nagyon akarsz még „annyira” közeli viszonyba lenni velem, de ha meggondoltad magad - mondta szexi, féloldalas mosollyal az arcán és közben a kezével végigmutatott a testemen.

- Csak elfelejtettem bevinni száraz ruhát. Nem gondoltam meg magam. Amint felöltöztem kezdhetsz mesélni – először nem találtam meg a hangom, de utána egyre mérgesebben mondtam neki. Mit képzel ez magáról? Egy szexi mosoly és azt hiszi, hogy a karjaiba omlok. Ehhez több kell! – gondoltam magamban, miközben gyorsan felöltöztem.

- Kész vagyok. Most már kezdhetsz magyarázkodni – jelentettem ki és leültem az ágy szélére.

- Nem biztos, hogy jó, ha mindent megtudsz, de te akartad – mondta, és el kezdte a mesélni a történetét.

- Hol is kezdjem? Talán ott, hogy mi már egyszer találkoztunk. nyolc évvel ezelőtt, amikor te tizennégy éves voltál, én meg huszonkettő. Akkoriban ismertem meg édesapádat, sok közös ügyünk volt. Biztos azért nem emlékszel rám, mert csak egy pillanatra láttuk egymást, de én azt a pillanatot sose fogom elfelejteni. Már akkor gyönyörű voltál. Azt hiszem, éppen a medencéhez készültél, egy botrányosan kicsi fürdőruhába, de legalább volt a derekadra kötve egy kendő. El sem hittem, mikor az édesapád, azt mondta: „Ő Emma, a tizennégy éves lányom.” Legalább húsz évesnek néztél ki. Na, mindegy, ez biztos untat téged.

Én nem így gondoltam, de nem mertem neki megmondani, mennyire jólesik, így beszél rólam. Úgyhogy inkább hallgattam, majd folytatta is tovább.

- Ami téged érint, hogy csak egy évig üzleteltem az apáddal, utána más kihívásokat akartam keresni, fel akartam építeni a saját birodalmamat. Elmentem és véghez is vittem a terveimet. De nem untatnálak a részletekkel. Elég annyit tudnod, hogy sok mindennel foglalkozok, pl. ingatlanokkal, részvényekkel és cégek felvásárlásával. Mindent megszereztem, amit akartam, kivéve, amire a legjobban vágytam. Azt nem kaphattam meg. Eddig legalábbis úgy tűnt, hogy lehetetlen. Nem tudom, hogy a véletlennek, vagy a sorsnak köszönhető, de egy partin összefutottam az édesapáddal újra. Eltelt nyolc év és nagyon megváltozott, megöregedett szerintem. Már megbocsáss, nem sértésnek szántam, csak megállapítottam. Szóval ott tartottam, hogy újra találkoztam vele, és mint régi jó barátok néhány ismerősünkkel leültünk kártyázni. Tudtál róla, hogy az apád nagy szerencsejátékos? – kérdezte tőlem.

- Nem, igen, vagyis nekem azt mondta, hogy már abbahagyta. Voltak miatta már gondjaink. De minden kezdett rendbe jönni – mondtam neki nagyon halkan, de éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. El sem akartam hinni, hogy a papa újra kártyázik. Hiszen megígérte nekem, hogy abbahagyja. Már majdnem elvesztette az egész vagyonunkat a kártyán, ennek ellenére folytatta.

- Értem. Hát, akkor nem is fogsz meglepődni, amit most mondani fogok. Ezzel megkönnyítetted a dolgomat. Tehát leültünk kártyázni, apád amúgy amatőr játékos. Nem kellett volna profikkal játszania. Azt hiszem az összes pénzét felrakta tétnek az egyik körben, meg a kocsiját is, de nem volt szerencséje. Elvesztett mindent.

- Édesapád azt mondta, hogy: „Nem maradt semmi értékem.”

- Erre az egyik férfi, akinek meg kell, hogy mondjam eléggé „sötét” ügyei vannak, azt mondta: „Dehogynem, drága barátom, úgy hallottam, hogy van egy gyönyörű lányod, aki még nincs férjnél. Ha felteszed tétnek a lányod kezét, akkor én meg felteszem az összes vagyonodat, amit ma este eljátszottál.”

- Jól emlékeztem rád. Tudtam, hogy apád szörnyű játékos, úgyhogy én is beszálltam a játékba. – itt egy kis szünetet tartott, majd hozzátette, miközben mélyen a szemembe nézett.

- Apád elvesztette a játszmát, de ÉN megnyertem.